Beszámolók eseményeinkről

 

2017. December 17.-én délután 16 órai kezdettel tartottuk Gyülekezeti Karácsonyi Ünnepünket, melyre nagy örömünkre a templomunk megtelt. A gyerekek előadása nagyon tartalmas és szép volt, melyben több hangszeres művet, imádságot, éneklést, darabot hallhattunk és láthattunk. A végén a gyerekeket megajándékoztunk és a gyülekezeti termünkben szeretetvendégséget tartottunk.

 

Gyülekezeti hétvégét szerveztünk Borsosberénybe 2017.09.29-10.01 között. A hétvégére gyönyörű időt kaptunk. Kis csapatunk az áhítatok mellett,  kisebb sétákon vett részt, filmet nézett és este tábortűz körül sütötte meg vacsoráját. Mindenki feltöltödött és Istennek adtunk hálát közösségünkért.

 

 

Nyári gyerek és ifjúsági tábort szerveztünk Szandán lesz 2017.07.03-08 között.

 

Július 20-24.-ig Gyerektábort szerveztünk Szóládon Beszámoló

 

 

Június 7. Gyülekezeti napot tartottunk. Vendégünk Gyügyei Attila egyházmegyei főgondnok volt. Előadást a nevelőszülőségről tartott.

 

Május 24. Konfirmáció

 

Május 15-17Családi hétvégét szerveztünk Borsosberénybe

 

Húsvéti kézműveskedést tartottunk gyerekeknek, felnőtteknek, 2015.03.28-án szombaton 15.00 órától. Az alkalmon 16 gyerek és 5 felnőtt vett részt. Kosárkészítésre tojásfestésre és mézeskalács díszítésére volt lehetőség.  

 

 

Adventi kézműveskedést tartottunk gyerekeknek 2014.11.29.-én szombaton 15.00 órától.

 

Mészáros János Elek jótékonysági koncertet adott gyülekezetünkben 2014.11.16.-án. 

 

 

2014.10.04.-én a Vasas-szakadékhoz és környékére kirándultunk.

 

 

Gyülekezeti napunk volt 2014.09.21-én vasárnap aminek keretében a Juhász Zsófia Református Szeretetotthon lakóit is vendégül láttuk. Ugyanekkor Bozsik Fruzsina Kincső tartott beszámolót a torockói gyermekotthonban önkéntesként töltött 1 évéről. E napon nyílt meg Szabó Mihályné Torday Éva képeiből egy kiállítás a gyülekezeti termünkben. Köszönjük az élményt, a képek árából tett felajánlást és a nekünk ajándékozott képeket! A gyülekezeti nap nagyon tartalmas volt és Istennek hála nagyon jól sikerült. A gyülekezeti napon készült képek megtekinthetőek a képgalériában.

 

 

Napközist tábort tartottunk 2014 augusztus 18-22-ig.A táborban készült képek megtekinthetőek a képgalériában.

 

 

2013.11.30.-án 16.00 órai kezdettel karácsonyi kézműveskedést tartottunk. Gyönyőrű adventi koszorúk és díszek készültek, a hangulat ünnepi volt.

 

 

A gyülekezeti kirándulás a Dera-szurdokba 2013 október 12. szombaton remekül sikerült.  

Szép időben, küzel 30-an indultunk a kirándulásra. Gyönyörű helyeket jártunk be, sziklát másztunk, meghódítottuk a völgyeket és a csúcsokat is. A szurdok kiépítése folyamatosan zajlik, ez könnyíti a kirándulók dolgát. Közben beszélgettünk, sütkéreztünk és az otthon sütött sokféle finomság is elfogyott. (Képek később!)

 

Napközist tábort tartottunk 2013 augusztus 21-24-ig. A táborban készült képek megtekinthetőek a képgalériában. 

 

 

Szalonnasütésre, játékra hívtuk a gyerekistentisztelet nagy csoportját 2013 június 15-én szombaton délután 5 órára a templom kertjébe.

 

A konfirmáció idén, 2013 június 9-én volt gyülekezetünkben. Két fiatal konfirmált, akik gyerekkoruk óta ismerkedtek a Bibliával és Jézus Krisztussal. Így 1 év felkészülés után adtak számot hitükről, annak megerősődéséről. A konfirmáción készült képek megtekinthetőek a képgalériában.

 

Hittanos évzáró istentiszteletet tartunk 2013 június 2-án. A gyerekek röviden  beszámolnak  az ez évben tanultakról, bizonyítányt kapnak, majd istenttisztelet után kis vendégségre várjuk őket.

 

A 2013-as évben látogatói programot szeretnénk megvalósítani, melynek keretében minden egyháztagunkhoz szeretnénk egyszer eljutni. Célunk a gyülekezeti tagok megismerése, kapcsolatok kialakítása, közösségformálás.

 

Gyülekezeti napot tartottunk szeptember 9.-én vasárnap délután 2 órától, melynek vendége Süveges Gergő műsorvezető, főszerkesztő volt, aki előadást tartott a gyereknevelésről és dedikálta eddig megjelent könyveit is. Az előadásról készült képek megtekinthetőek a képgalériában.

 

Napközis tábort tartottunk 2012 augusztus 21-től 24 -ig. A táborban készült képek megtekinthetőek a képgalériában.

 

Templomunk megújult! Templomunk felújítási munkái 2012.07.02-08.14 között zajlottak. A templom betonalapot, vízzáró,hőszigetelő réteget és természetesen új hajópadlót kapott. Reményeink szerint ezzel a beruházással nemcsak az esztétikai értékét növeltük templomunknak, tettük azt világosabbá, szebbé hanem gazdaságosabb fenntartását is elősegítettük. Bízunk abban, hogy a jobb szigetelés a téli hónapokban mérhető fokokkal lesz érzékelhető és pozitív irányban. A felújítási munkáról készült képeket érdemes megnézni a Képgalériában!

 

A gyülekezetépítés volt nyár eleji gyülekezeti napunk témája, melyre június 17-én vasárnap került sor. A közösen eltöltött nap jól sikerült, a gyerekek nagyon jól érezték magukat,volt kisállatsimogató, ugrálóvár és kerékpár ügyességi pálya is! A lelki táplálék mellé kaptunk testit is giros és kürtöskalács formájában. Az alkalomról készült képek nemsokára megtekinthetőek lesznek a képgalériában.

 

Hét fiatal konfirmált, gyülekezetünkben hagyományosan Pünkösd 1. napján. Két éven keresztül ismerkedtek a Bibliával, mint az Élet könyvével , és Jézus Krisztussal, akiben Isten közel jött hozzánk és megváltott.  Ez a Jézus   ma is él, és hív minden embert  az Isten közelében való értelmes, gazdag életre. Hívta és hívja e fiatalokat is. Erre az alkalomra a templom zsúfolásig megtelt és együtt adtunk hálát Istennek a hét fiatal hitének megerősödéséért. A konfirmáción készült képek megtekinthetőek a képgalériában.